Cselekvés - induljunk el

2021.02.15

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." /Weöres Sándor/

A fenti idézet méltón foglalja össze, miről is szól az, amikor elindulsz önmagad megismerésének útján. Minden benned van, ami a sikeres, boldog, önazonos életed megtapasztalásához szükséges.

Először is ott vannak benned a vágyaid, az álmaid, amelyekből célokat tudsz megfogalmazni - Keresés -, aztán ott van benned megannyi lehetőség, megannyi út, amelyen el tudsz indulni a célok irányába - Utazás -, ezután meg tud születni benned a kép, amelyet a jövőben el szeretnél érni - Látomás - és végezetül pedig Te magad vagy az, aki tenni tud mindezek megvalósításért - Cselekvés.

Ezzel el is érkeztünk a módszerem utolsó lépcsőfokához - a cselekvéshez. E nélkül mit érne az eddigi munkád? Csak egy halom gondolat lenne, amelyet nem váltanak fel tettek.

Ez talán a legnehezebb állomás. Nem véletlen, hogy itt torpanunk meg a legtöbben.

Sokszor hallottam már az ügyfeleimtől, hogy "már tisztában vagyok azzal, mit is szeretnék, de fogalmam sincs, hogyan tudnám mindezt elérni?!". 

És jön a kétségbeesés, a "nekem ez úgysem sikerülhet", és számtalan kifogás, ami miatt a változás is lelassul, megreked.

Előző bejegyzésemben is utaltam már e reakciók pszichés hátterére, vagyis a változástól való félelemre.

Ezt a fránya félelmet szükséges megszelídíteni. Megfigyelni, megérteni és ezt követően, mint egy régi jó barátot üdvözölve elfogadni. Ezért is használom a megszelídítés szót ebben a kontextusban, mivel a félelem nem egy eltávolítható, legyőzhető érzelem. Ő van. És még szerencse, hogy van. Mennyi bajtól, veszélytől megóv...

Szóval a lényeg nem is a létezésében, hanem a megélése súlyosságában keresendő. Mint egy vadon élő állat - ha nem szoktatjuk kézhez, míg kicsi - elszabadul, bánt, talán el is pusztít. És habár nem veszünk róla tudomást, attól még bizony ott lapul.

De mi is kell a szelídítéshez?

  • Egy valódi, saját, jól körbejárt cél.
  • Egy valódi, saját, jól átgondolt terv.
  • Egy valódi, saját, jól elképzelt jövő.
  • Egy valódi, saját magad által megtett első lépés.

"Terebélyes fa hajszál-gyökérből fejlődik, kilenc-emeletes torony kupac földből emelődik, ezer-mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik." /Lao-ce/

Bármilyen kis lépés is legyen, az fogja elindítani a változást.

Ezzel kapcsolatban pedig van egy jó hírem. MINDEN EGYES NAP MEGTESZED EZEKET A LÉPÉSEKET MÁR MOST IS!

Igen, jól hallottad! Minden egyes nap elindulsz, minden egyes nap tartasz valamerre, és ezáltal minden egyes nap változol.

Tehát amit eddig leírtam, azt Te már mind tudod, és mind csinálod is! Csak lehet, hogy robotpilóta üzemmódban, vagy régi berögzült, elavult szokások mentén cselekszel.

És akkor most jogosan felmerülhet benned a kérdés, hogy akkor miért is kellene az én támogatásom, ha ezek szerint Te már mindent tudsz?

Mivel saját magadat nem mindig látod teljesen tisztán, és sokszor előfordul, hogy emiatt eltévedsz a gondolaterdőidben. Ekkor jól jön egy képzett túravezető, akinek segítségével hamarabb rá tudsz lelni a helyes útra.

Egy megbízható támasz, aki bátorít az első lépések megtételekor, és aki megfogja a kezed, ha véletlenül megcsúsznál.

Együtt könnyebb feltárni a belső világodat!