Keresés - határozzunk meg célokat

2021.01.05

Amikor megszületik benned az igény a változásra, akkor valószínűleg hirtelen nem is tudod, hogyan fogj annak véghezviteléhez. Megjelennek benned vágyak, álmok, amiket el szeretnél érni és érzed, hogy ezek valóra váltásához bizony változtatásokra lesz szükséged.

Kicsit olyan ez, mint amikor tudod, hogy a hegyekben szeretnéd tölteni a nyári szabadságodat, de fogalmad sincsen még a részletekről, hogy kivel? mikor? pontosan hova? mennél szívesen.

Így máris eszközölsz egy változtatást - például felhívod a barátaidat - annak érdekében, hogy közelebb kerülj a vágyott elképzelésedhez.

Szóval felismered, hogy a megvalósításhoz tervek készítésére, kisebb feladatok kitűzésére és azok teljesítésére is szükséged lesz.

Annak érdekében viszont, hogy a sok részteljesítmény között ne vessz el, érdemes tudatosítanod, hogy van egy végső, úgynevezett fő célod, amely meghatározásával egy viszonyítási pontot kapsz. Ez szolgál számodra biztos iránytűként, ha véletlenül eltévednél.

A fenti példát azért is mutattam be neked, hogy átlásd hogyan működik a változás szisztémája. És azért is, hogy érzékeld bizony nagyon sok apróbb lépésből tevődik össze annak megvalósulása. A fontos az, hogy megtanuld felállítani a helyes sorrendet a kisebb nagyobb célok között. Hogy megértsd és felépítsd azok rendszerét, amely alapján lépésről lépésre tudsz haladni a vágyott állapotod felé.

De mégis hogyan tudod meghatározni ezeket a célokat?

Szánj magadra most kérlek 5 percet, és őszintén válaszolj az alábbi kérdésekre. Egyenként haladj. Ha vizuális típus vagy, nyugodtan írd is le a benned felmerülő válaszokat. Hallgass a megérzéseidre, figyeld a legelsőként felmerülő gondolatokat.

Kezdjük is!

  1. Mit szeretnél most elérni? - valószínűleg több válasz is érkezik, így a következő két kérdést használva tudsz tudatosabban ránézni arra, hogy a beazonosított célok közül, melyek a valóban érvényesek számodra.
  2. Kinek fontos, hogy elérd ezt a célt?
  3. Van ennél fontosabb, amit el szeretnél érni?

A fenti három kérdést addig ismételgesd, míg be nem tudod azonosítani a törekvéseidet, és azok fontossági sorrendjét.

Megjegyzés a fentiekhez:

Mivel minden folyamatosan változik, ezért bizonyos időközönként érdemes felülvizsgálni a kitűzött célokat. Olyan is előfordul, hogy a sikeresen megtalált "fő cél" egyik pillanatról a másikra teljesen érdektelenné válik számodra. Nincs ebben semmi különös, hiszen történhetnek olyan események, mint például a jelenlegi pandémia, amelyek fenekestől felforgatják nemcsak a saját világodat, hanem a környezetedét is. Ilyenkor csak azt érdemes szem előtt tartani, hogy később ismét fontossá válhat ez a célkitűzés, így, ha egy mód van rá, ne égesd fel rögtön a magad mögött hagyott hidakat.

Amennyiben érdekesnek találtad az előző gondolatébresztő technikát, és úgy érzed jó lenne átbeszélni a válaszaidat egy objektív külső szemlélővel, keress meg bátran. Együtt könnyebb!

Tárd fel a világodat!