Utazás - próbáljunk ki új utakat

Előző bejegyzésem arról szólt, hogyan lehet felállítani egyfajta sorrendet a céljaink között. Most arról szeretnék pár szót ejteni, hogy hogyan lehet elindulni ezek felé a célok felé. 

De ne siessünk úgy előre, mert mi van, ha azt érzed, hogy neked jelenleg nincs is célod. Minden úgy jó most, ahogy van. Sőt frászt kapsz már csak a változtatás/változás szó hallatán is.

Van ilyen. Én is átéltem nem egyszer. Sőt volt olyan időszakom, amikor egyenesen azt éreztem, hogy úgy igazán semmi nem érdekel. Úgynevezett robotpilóta üzemmódba kapcsoltam, mert akkor ez volt az egyetlen, amit képes voltam megtenni. Semmi nem hatott meg. Nem akartam senkit és semmit. Vagyis dehogynem, ilyenkor is volt egy vágyam, hogy most egy kicsit mindenki hagyjon békén, hadd nyalogathassam a saját sebeimet. Jó most így nekem.

Szóval nem akartam semmit, de ha azt vesszük akkor bizony ez is egy cél volt. Lehet nem volt pozitív, és lehet senki nem veregetett érte hátba, de az én vágyam volt.

Úgy éreztem elegem van a megfelelésből, az állandó készenlétből. Kellett egy kis nyugalom, egy kis "pihi".

Küzdöttem, hogy most hadd ne mondjam el mi van bennem, hadd ne mondjam el milyen gondolatok foglalkoztatnak, hadd ne csináljak semmit. Mindenki hagyjon békén.

Ez viszont annyira más hozzáállás volt részemről az eddigiekhez képest, hogy már ez kizökkentett, és elindított egy úton.

Mi történhetett, hogy idáig süllyedtem? - tettem fel magamnak a kérdést, és elemi erővel érkezett a válasz: "Nem a saját életemet élem."

Kiskorom óta valahogy úgy vagyok összerakva, hogy mindig azzal foglalkoztam, mit gondolnak rólam mások, milyennek kellene lennem, hogy mások szeressenek. Mindig a "Mások". És mivel a fókusz ezeken a "Másokon" maradt, ezért elfelejtettem, hogy én ki vagyok. Hol is tartok? Milyen is ÉN-nek lenni?

Csak úgy záporoztak a kérdések, amelyeket magamnak kellett feltegyek, és magam is kellett, hogy megválaszoljak.

Szóval a kezdetleges céltalanság átfogalmazódott bennem, mivel beláttam, hogy a nagy ellenállásom mögött - amivel tagadtam, hogy bármi célom is lenne - az emberi lét egyik legkomolyabb vágya rajzolódott ki.

A saját életemet szeretném élni. A SAJÁT ÉLETEMET SZERETNÉM ÉLNI.

Hűha, még leírni is eget rengető, mert számomra ez egy olyan kérdés, amely valóban filozófiai magasságokba tud ívelni.

És ahogy erre rájöttem, kezdtem lépkedni végre a saját utamon. Számos önismereti képzésen, önfejlesztő tréningen vettem részt, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz, a saját életemhez, és igen a legmegdöbbentőbb, hogy közelebb kerüljek ezáltal a "Másokhoz" is. Ez lett a saját utam.

És ez az utazás a legjobb dolog, ami történhetett velem.

Találd meg Te is a saját utadat, és a benne rejlő számtalan lehetőséget.

Tárd fel a Világod!

Nyiss a lehetőségeidre!